Külföldi Továbbtanulás

BLOG

Irány Cardiff!

2016. február 18. 15:20 - Kovács Márton

 

A Treforestben elhelyezkedő campus bemutatását követően  Cardiffba mentünk át. Maga az út autóval fél óra sem volt, vonattal állítólag még gyorsabban, maximum 25 perc alatt be lehet jutni a nagyvárosba. Ez egy teljesen más világ: míg Treforest egy apró falu, melynek lakosságát leginkább az egyetemisták teszik ki, Cardiff a régió legnagyobb városa saját kikötővel, számtalan plázával, igazi nagyvárosi élettel. A település légköre barátságos, a megélhetés valamivel olcsóbb mint a legtöbb angliai településen, valamint munkát is bőven lehet itt találni. A belvárosban található klasszikus épületek pedig eszméletlen jól néznek ki:

img_20150520_163808.jpg 

Míg Treforest első sorban a mérnöki karok fellegvára, itt a művészeti szakok a dominánsak. A művészetet pedig igen tágan kell értelmezni. Nem csak színészeket és zenészeket, de színpadrendezőket, hangtechnikusokat, filmproducereket, animációs szakembereket és profi fotósokat is képeznek. Meglepődtünk a zenészek számtalan ministúdióján, elképedtünk a filmesek profi berendezésétől, de rám személy szerint a legnagyobb hatást a hangmérnökök felszerelése tette. Mindamellett, hogy a legmodernebb ipari berendezéseket is használják, az iskola birtokában van egy 1970-es évekbeli  teljes stúdiófelszerelés, amin többek közt Elton John felvételei is készültek. Kvázi felbecsülhetetlen értékű muzeális darab, amit a tulajdonosa ajándékozott az intézménynek. A diákok így a zenefelvétel múltjáról is sokat tanulhatnak.

kepmix.jpg

Wales külön érdekessége, hogy az angol mellett mindenhol használják a kihalófélben levő, angolhoz egyáltalán nem hasonlító walesi nyelvet is, illetve a megőrzése érdekében díjmentes kurzusokat tartanak minden, az országban élő ember számára. Az összes üzletre, útszéli táblára, hivatalra kötelezően ki kell írni az információkat walesiül is. Ez is ráerősített a benyomásomra, miszerint a walesi egy kicsi, ámde roppant összetartó, erős nemzettudattal rendelkező nép. Megijedni nem kell tőlük, mosolygósak és szívesen látják a külföldieket is. A nyelv maga nagyon fura, számomra szinte minden szó úgy néz ki, mintha egy deathmetal banda neve lenne.

img_20150520_135629.jpg

A város másik nagy érdekessége, hogy kifejezetten olcsó. Ugyan az egyetemi diákszállások itt is kifejezetten drágák, de a városban számtalan olcsó opciót lehet találni erre is. Sajnos kikapcsolódásra nem volt időnk, így a helyi éjszakai életről nem tudok beszámolni, de áthaladtunk az iskola bárján, így az ottani árakról sikerült lőnöm egy képet.

img_20150520_140035.jpg

Az előadások és a túravezetés végére jól esett volna egy korsó finom Erdinger, de erre már nem volt időnk. Előttünk állt egy közel három órás út, amelynek a végén megérkezünk az utolsó előtti célállomásunkra, Nottinghambe. Talán a Nottingham Trent University tetszett a legjobban az összes intézmény közül, így már alig várom, hogy arról is írhassak pár sort :-)

Megtetszett Cardiff? Közel áll a szívedhez a zene? Esetleg pont a lényeget nem írtam le? Olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kulfolditovabbtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr38401376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.