Külföldi Továbbtanulás

BLOG


Meglévő karrierrel külföldre: interview Márton Kristóffal és Márton-Kovács Szabina Alexandrával

2018. november 05. 10:46 - Kovács Márton

Márton Kristóf és Márton-Kovács Szabina Alexandra házastársakként döntöttek úgy, hogy Angliában, a Birmingham City University-n folytatják a tanulmányaikat és az életüket. Ebben a cikkben a velük készült interview-t olvashatjátok.

 

Melyikőtöknek jutott először eszébe a kiköltözés? 

Szabina:
Igazából már 2017-ben megfogalmazódott az, hogy költözzünk külföldre, hogy ott tanulhassak pszichológiát.

Akkor úgy volt, hogy Kristóf nem fog tanulni, csak dolgozni. Szép lassan fordult át benne az, hogy Ő is ad még egy esélyt felsőoktatási tanulmányainak.

Találtam is angol nyelvű pszichológia szakot Rotterdamban, Hollandiában, viszont ott Kristóf nem talált olyan szakot, ami igazán tetszett volna neki. E mellett a holland nyelvet egyikünk sem beszéli, aminek lettek volna korlátozó hatásai az egyetemen kívüli szociális életünkre. Az angol volt otthon a munkanyelvünk, plusz mivel amúgy is angol nyelven szerettünk volna tanulni, kézen fekvő volt, hogy célozzunk meg angol nyelvterületet.

Kristóf:
Először Kanadára „lőttünk”, de kiderült, hogy ott a tengerentúliak nem kaphatnak diákhitelt, a tandíj viszont túl magas volt nekünk.

Végül idén januárban rajtolt el az „Anglia-projekt”, már csak a városban kellett megegyeznünk...

Fontos volt, hogy maximum akkora népességű várost keressünk, mint Budapest,  így akadtunk rá Anglia második legnagyobb városára, Birminghamre. Innentől már bepörögtek az események.

Szabina:
Szerencsére a Birmingham City University-n megtaláltuk mindketten a tökéletes szakot, az egyetem pedig végtelenül inspirálónak tűnt, úgyhogy nem volt több kérdés, beadtuk a jelentkezésünket. Én Pszichológia alapszakra.

Kristóf:
Én pedig Filmelmélet és Forgatókönyvíró szakra.

img_1588.jpg

 

Mit szólt hozzá a család?

Szabina: A legnehezebb a cicánk itthagyása volt :-) . Sajnos nagyon nehéz helyzetbe kerültünk volna, ha úgy kell lakást keresnünk, hogy kisállat is van velünk. Erre kevés sansz van az egyetemhez közeli helyeken, így végül odaadtuk egy barátunknak, hogy gondját viselje. A következő évre igyekszünk olyan lakást találni, ahova ő is jöhet. Persze a családunk és barátaink is hiányoznak, viszont Birmingham és Budapest 2 óra repülőútra vannak egymástól, az annyira nem vészes, illetve vannak olyan barátaink is, akik már itt kint élnek.

Volt már itthon kialakult karrieretek az indulás előtt?

Kristóf: Igen, én az üzleti világból jövök, Szabina pedig a turizmus-vendéglátásból, több évet dolgoztunk az adott területen mind a ketten.

Mik voltak a legfőbb érvek, amiért Angliát, és azon belül is Birminghamet választottátok?


Szabina: Legfőbb érv valóban az volt, hogy itt találtunk olyan egyetemet, ahol mindketten olyan szakra járhatunk amire igazán szeretnénk. Plusz, hogy Birmingham ugyan úgy nagyváros, mint Budapest, és hihetetlen gyors tempóban fejlődik.

img_3491_copy-min.jpg

Tanultatok valamit korábban Magyarországon?

Kristóf: Mindketten próbálkoztunk, mind a ketten szociálpedagógiát, de egyikünknek sem váltotta be a hozzá fűzött reményeit.
 

Jelenleg mit tanultok és mennyire tetszik a kinti oktatási rendszer? Miben más a kinti képzés, mint a hazai?

Kristóf: Én Film and Screenwriting alapszakon vagyok – első osztály. Az oktatás magas színvonalú, és el is várják a szorgalmat, és azt, hogy ’odatedd magad’ a szemináriumokon. Bevallom, Média tanszék lévén kicsit „lazábbnak” képzeltem, de nem az. Rengeteget kell készülnöm, hétvégén is tanulok, és mellette ott a meló is. Az iskola szuper felszerelt, 0-24-es a könyvtár, lehet laptopot kölcsönözni és van beépített mozi is.

A mi szakunknak egyébként jövőre már fesztivált kell szerveznie az iskolában ( http://www.cine-excess.co.uk/ ), nem véletlenül az egyik fő alapelve az egyetemnek a „Be Involved!”

Szabina: Én pszichológia szakon tanulok, heti 5 nap, napi 8 órában, ebből 4 órát vesz igénybe az előadás és a szeminárium, a maradék 4 óra úgynevezett ’independent study’. Ez utóbbi nagyon tetszik, mert ez abszolút rám bízza, mivel foglalkozom, és hogy hogyan tanulok. Ez alatt azt értem, hogy millió féle forrás a rendelkezésemre áll, amiket az iskola biztosít számomra (pl. online rendszerek, platformok, ahol hozzáférhetek kutatási anyagokhoz). Az egyetem TEDx konferenciákat is szervezett, sokat lehet tanulni belőlük. A tanáraim mind elismert kutatók a saját területükön belül. Nagy részük 30-45 közötti, partneri viszonyra törekednek a diákokkal és rendkívül jól kiépített mentorhálozat van a Psychology Department-en belül.

A diáktársaim pedig a világ különböző részeiről érkeztek, a sokszínűség számomra lenyűgöző.


img_0027_copy-min.JPG

Hogy álltok a munkakereséssel?


Kristóf: Nekem van egy online marketing ügynökségem, így én kintről is dolgozom.


Szabina: Én a nyári időszakokban tervezek dolgozni, ill. a következő félévtől szeretnék ösztöndíjra pályázni.

Milyen terveitek vannak a jövőt illetően? Hazajönnétek, vagy kint maradnátok a képzés elvégzése után?

Kristóf: Szerintem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy vagy itt maradunk, vagy a mastert egy másik országban (pl. USA) fejezzük be. Hogy utána mi lesz? Az rengeteg mindentől függ. Nem akarjuk azt mondani, hogy soha többé nem megyünk haza, de nem érezzük a sürgetést.

Mit tudnátok javasolni az idén jelentkezőknek? 

 
Szabina: Azt javasoljuk, hogy semmiképp ne hezitáljatok, hogy beadjátok a jelentkezéseteket, mert ez az egyetem nemes egyszerűséggel kiváló döntésnek bizonyult!
Az, hogy mire készüljetek, az az adott szaktól is függ, de rengeteget kell itt olvasni és írni. Van itt egy ilyen mondás, hogy „In the UK we ’read for’ our degrees.” Ezt csak megerősíteni tudom.


Kristóf: Igen, nagyon ott van az oktatási rendszer, és remek a tanárok hozzáállása. Tényleg van egy olyan érzésed, hogy minden sessionről okosabban jössz ki! Kitartást kívánunk mindenkinek, aki belevág!

 

Nagyon szépen köszönjük az interview-t!

komment

Élménybeszámoló az Egyesült Királyság egyik legjobb egyeteméről, Coventryről

2018. szeptember 28. 10:38 - Kovács Márton

Coventry egy Birminghammel szomszédos, nagyságrendileg 300,000 lelket számláló egyetemi város. Híres járműgyártásáról, katedrálisáról és felsőoktatásáról is. Mi természetesen az utóbbiról értekezünk.

brexittől tartva sokan viszolyognak az angliai felsőoktatástól, pedig a lehetőség talán aktuálisabb, mint valaha: a 2019-es tanévben kezdők számára még biztosan garantált az angol diákhitel, de könnyen lehet, hogy jövőre már nem lesz az. Az idei nyáron ezért ellátogattunk Coventrybe, hogy első kézből származó információkkal segíthessünk nektek. Íme, a (nem túl) rövid élménybeszámoló.

Az első nap a többinél kissé lassabban telt: hajnali kelés, reptér, a szokásos, utálatos vizsgálatok, majd végül a landolás. Szerencsére Budapestről közvetlen járat indul Birminghambe, ahonnan fél órás vonatozással már át is lehet érni Coventrybe, így az utazás könnyedén megoldható. Értem taxit küldtek, amíg ezt kerestem, szóba is elegyedtem egy reptéri alkalmazottal, aki az egyetemen Aviation Management-et tanul, és rögtön szuperlatívuszokban nyilatkozott a suliról. Erős kezdés :-)

Mivel reggel még nem tudtam átvenni a szobám, leadtam a cókmókom és sétáltam egy nagyot a településen. A város a múlt és a jelen érdekes mixe, hiszen jóval több mint ezer éves, azonban a második világháborúban a nagy részét lebombázták. Egymást váltják ezért a klasszikus, a kommunista és a modern építészet példái.

 befunky-collage-min.jpg

A gyaloglás alatt elsétáltam az iskola 4-5 különböző épülete, a BBC stúdiója, és a  Jaguar designrészlege mellett is, majd a helyi járműipari múzeumban kötöttem ki. Coventry volt az első brit település, amely kerékpárt gyártott, ezt követően pedig szinte minden múltbéli és jelenlegi brit autógyártó létesített itt üzemet, de például a világ jelenlegi leggyorsabb autóját is itt készítették, illetve ebben a múzeumban állították ki. Autófanatikusoknak kötelező, felejthetetlen élmény :-)

 my_post-min.jpg

 Na jó-jó, de milyen maga az iskola?

Erre csak másnap derült fény. Magas elvárásokkal indultam, hiszen a Coventry University a Guardian ranglistája szerint az Egyesült Királyság 13. legerősebb egyeteme, illetve a Times szerint a második helyen állnak a tanári kiválóság terén.  Először az intézmény két design és filmművészeti részlegét látogattuk meg, amelyek közül az egyiket egy moziból alakítottak ki, de őszintén szólva vegyes érzelmeket keltettek. Ugyan az autótervezési agyaglaborban folyó munka és a filmes laborok felszereltsége lenyűgözött, de a szabadkézi művészetekben érzésem szerint nem erősek. Ha festők,szobrászok vagy más szabadművészek szeretnétek lenni, tanuljatok inkább Chichesterben :-)

 pjimage-min.jpg

Na de a másnap... 

Amikor is az üzleti és mérnöki campusokat látogattuk meg, egyszerűen fenomenális volt. Itt sikerült megérteni, miért választották az iskolát három egymást követő évben is az ország legmodernebb felsoktatási intézményévé.

img_20180605_1214146.jpg

Kezdetben a mérnöki kar informatikai termeit mutatták be, már itt is bőven volt meglepetés: az, hogy a campus teli van szórva a legújabb Apple gépekkel, többé-kevésbé megszokott. Az, hogy az iskolának van számítógépes játéktervezési laborja high-end gépekkel, gaming egerekkel és billentyűzettel, az már kevésbé. Az pedig, hogy van etikus hacker képzés is (állítólag nagyon keresett, csillagászati fizetéseket adnak az itt végzett diákoknak), aminek a laborjába külön, fizikailag leválasztott internetet kötöttek be hogy a diákok ne tudjanak kárt okozni az intézményben, illetve valós weblapokat töltenek le szerverekre amiket az órai munka keretein belül fel kell törni, egyedülálló.

pjimage_1_-min.jpg

És még csak ezután jött a mérnöki labor, aminek a közepét egy teljes, igazi Harrier vadászjet foglalja el, aminek a berendezéseire rá van kötve egy pilótaképző software is, hogy a repülőmérnökök igazi gépben ülve tapasztalhassák meg a munkájuk eredményét. E mellett természetesen sorban álltak a CNC-gépek, a 3d nyomtatók, a normál (pilótaképzésben is használt) repülőszimulátorok is. Autómániásként szíven ütött, hogy három, aerodinamikát vizsgáló szélkamrájuk is van (amit a Sauber formula 1 istálló is használt, itt, az egyetemen belül), illetve egy teljes, mozgó F1 szimulátoruk is, aminek a telemetriáját (az "autóból" kinyert adatait) egy 16 monitorból álló rendszeren keresztül lehet vizsgálni. Na igen, Coventry járműipari város, eléggé komolyan veszik...

pjimage_2_-min.jpg

Ezt követően azt hittem, az üzleti kar már nem tartogat meglepetéseket, de bevittek egy tőzsdei kereskedőszobába. Itt  a diákok valós időben, játékpénzzel kereskedhetnek részvényekkel, kötvényekkel, opciókkal, árupiaci termékekkel, és ehhez természetesen minden támogatást meg is kapnak az oktatóiktól. A felszereltség pedig a legnagyobb alapkezelő irodákét idézi: dupla monitoros rendszer, Bloomberg billentyűzet, futó hírsáv és a négy, elengedhetetlen óra a világ 4 legnagyobb tőzsdei piacának időzónáihoz.

 pjimage_3_-min.jpg

És az iskola londoni campusa csak ez után következett. Erről viszont egy másik bejegyzésben számolunk be :-)

Addig is csatlakozzatok a Facebook csoportunkhoz, kérdéseitekkel pedig  jelentkezzetek díjmentes személyes konzultációra

Üdvözlettel,

A StudyGuide csapata

 

komment

Brexit és a külföldi továbbtanulás

2017. szeptember 07. 18:17 - Kovács Márton

A Brexit hatásait már most is rengetegen megérezték. Változott a font árfolyama, a bizonytalanság pedig sokakat megingat a külföldi céljaikat illetően. No de milyen hatással van mindez az angliai továbbtanulásra?

 "Brexit nemzetközileg elterjedt rövidítés az Egyesült Királyság tervezett kilépésére az Európai Unióból.[1] Két angol szó összevonása: British (magyarul 'brit') + exit ('távozás', 'kijárat').

A kilépést elhatározó 2016 júniusi népszavazást követően a brit kormány 2017március 29-én indította el a kilépési tárgyalásokat, a maastrichti szerződés 50. cikkelye alapján.[2] " (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Brexit)

brexit.png

Fontos megjegyezni, hogy maga a kilépés még nem történt meg, arra várhatóan 2019-ben kerül sor. Azonban a távozás megszavazása is sokakat meglepett: a lépés hatására mind a népszavazást követelő UKIP párt feje, Nigel Farage, mind pedig az azt kiíró David Cameron miniszterelnök lemondott tisztségéről. Ez a megkérdőjelezhető politikai döntés a mai napig teljes bizonytalanságban tartja a brit lakosokat, az országban székelő vállalkozásokat, és természetesen a Nagy-Britanniába igyekvő diákokat is. Természetesen ez a bejegyzés elsősorban róluk szól.

 Ami teljesen bizonyos, hogy a 2017-es és 2018-as évben kezdő diákoknak nincs okuk aggodalomra: a kormány ígéretet tett a diákhitel fenntartására,
(https://www.gov.uk/government/news/government-confirms-funding-for-eu-students-for-2018-to-2019) ami azt jelenti, hogy az érintett diákok nem csak az adott tanévben, hanem a képzés elvégzéséig biztosan megkaphatják a brit diákhitelt

Tekintettel a 9,250 GBP/év tandíjra, ez hatalmas könnyebbséget jelent.

Mi történik a Brexit után?

Sajnos sokat még most sem lehet tudni a kilépés utáni évekről. Számos partnerünk jelezte, hogy az Európai Unió fontos piac számukra, így igyekeznek megtartani egy jelenlegihez hasonló, kedvező finanszírozási formát, de ennek a részleteiről nem kaptunk információt. A személyes véleményem az, hogy a következő tanév után a lehetőségek várhatóan drasztikusan csökkennek.

Nagy-Britannia mindig is kiemelkedő szerepet töltött be a világ felsőoktatásában, ráadásul az intézmények összvagyona és lobbiképessége is hatalmas, így valamiféle mód mindenképpen maradni fog a külföldi tanulmányok kedvezményes folytatására. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, az ösztöndíjak fognak leginkább szaporodni. Hiába az ígéret a kedvező hitellehetőségek felkutatásáról, a jelenlegi finanszírozás olyannyira kedvezményes, hogy azt állami támogatás nélkül megközelíteni is lehetetlen.

De akkor több lesz az ösztöndíj, ez tök jó! Vagy mégsem?

Az ösztöndíj nem minden esetben jelenti azt, hogy ingyen lehet tanulni. Még azt sem feltétlenül, hogy kedvezményesen. El tudok képzelni egy olyan új ösztöndíjformát is, amiben a teljes tandíjat vissza kell fizetni, de a jelenlegi hitelhez hasonlóan kedvezményes formában. 

A részleges vagy teljes finanszírozást jelentő ösztöndíjak sem oldanak meg minden problémát: ezeket természetesen pályázat útján lehet majd elérni, és csak a legjobb pályázók kaphatják meg őket. Ez egy olyan kiélezett versenyhez vezethet, amiben egy középszerű intézménybe történő bekerüléshez is kitűnőhöz közeli átlag, esetleg országos versenyeredmény lehet szükséges. Ez sok, a középiskolai oktatásban nem feltétlenül remekelő diákot visszatarthat, de a kitűnő diákok is kisebb eséllyel, rosszabb lehetőségekkel jelentkezhetnek várhatóan a kilépést követően.

A jövő tehát nem túl fényes, bár remélem, oktalanul vagyok borúlátó. A javaslatom mindenesetre az, hogy akinek lehetősége van, menjen biztosra, és még az idén jelentkezzen!

Ha szeretnéd ezt megtenni, olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy keress telefonon a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

 

 

komment

Nottingham, a felsőoktatás (és a kocsmák) fellegvára

2016. február 25. 19:00 - Kovács Márton

Az érkezés-zuhany-kipakolás szentháromság után végre a várva várt sörömhöz is sikerült eljutnom: az egyetem képviselőivel egy kellemes hamburgerezőben ültünk le vacsorázni, itt beszéltük meg a következő napra várható programokat. Az étkezésen az iskola négy alkalmazottján kívül két diák is részt vett, így tőlük is tudtunk érdeklődni a suliról – a véleményüket persze csak félig-meddig fogadtuk el, nem véletlen pont őket küldték erre a vacsorára :-)

Másnap reggel korán keltünk, hiszen rengeteg látnivaló állt előttünk: városi egyetemként az intézmény szakágai külön létesítményekben működnek, így sok épületet kellett körbejárnunk. Elsőként a jogi karral kezdtünk. Az első dolog amit itt megláttunk, az intézmény Legal Advice Center-e volt.

img_20150521_093702.jpg

A joghallgatóknak a tanulmányi idejükben kötelezően itt kell tölteniük heti pár órát, hogy a betérőket díjmentesen hasznos tanácsokkal lássák el, és e közben is tanuljanak. Azt hiszem, valahogy így néz ki a gyakorlati alapú oktatás :-)

És hogy hol is tanulnak a diákok a tárgyalni? Természetesen az egyetem bíróságán..

img_20150521_093212.jpg

 Miután összeszedtük az állunkat a földről, egy kis terembe kísértek minket, hogy meghallgassunk pár alapvető információt a városról és az iskoláról. A településen összesen 260,000 ember él, közülük nagyságrendileg 60,000 a diák. A város méretének arányaiban az Egyesült Királyságon belül itt van a legtöbb bár és étterem, illetve rengeteg bolt, divatüzlet is megtalálható is. Ez nem csak a szórakozás, hanem a diákmunka szempontjából is kiemelkedően fontos, a hallgatók átlagosan nagyjából 7 GBP/óra díjazással dolgoznak. A diákmunkák másik fő irányvonala a divat, Nottingham híres a szövéséről, csipkéiről is. Éppen ezért meglátogattuk az „art” campust is.

Az iskolában rengetegen tanulnak csipkét verni, varrni, szőni és fonni, klasszikus szövőszékeken és a legmodernebb berendezéseken egyaránt. Az oktatás abszolút gyakorlati alapú, mindenki megtanulja a masinák használatát, és projektek keretein belül saját ruhákat tervez. Ezeket a ruhákat a nottinghami divatbemutatókon rendszeresen bemutatják, ahol az iparág apraja-nagyja felvonul és megtekinti a munkákat. A diákok a viseletek mellé elhelyezik a saját névjegyeiket is, így rendszeresen kapnak munkaajánlatokat is. Ottjártunkkor éppen egy bemutatót kezdtek berendezni a diákok, így igen nagy volt a sürgés-forgás.

 img_20150521_111246.jpgimg_20150521_121031.jpg 

Szintén ezen a karon található az intézmény filmes stúdiója is, ahol a suli saját televíziós adását is készítik. Vadi új kamerákkal, az iparági szabványnak megfelelő berendezésekkel.

Mint az a következő előadásokból kiderült, az elképesztő felszereltség nem a véletlen műve: az elmúlt években az intézmény összesen 350 millió angol font befektetést eszközölt. Ezért van például az ebédlőből üvegfalon át nézhető mászófaluk, illetve ezért folyhat az oktatás gyönyörű, műemlék jellegű épületekben. Egy kép többet mond ezer szónál, ezért most ide szúrok kettőt is :-)

 img_20150521_114953.jpg

img_20150521_131656.jpg 

Az épület bejárása után átmentünk a Nottinghamtől nagyjából 20 percre fekvő Clifton campusba. Az egész épületegyüttes új, a diákok itt a University of South Wales-hez hasonlóan egy diáktelepülésen lakhatnak, közvetlenül a kollégium mellett járhatnak iskolába. Itt a sporttudományi kar (az iskola egyik legfontosabb része, rengeteg a sportoló), a helyi CSI szak (LINK!!), illetve a biológiai jellegű képzések kaptak helyet.

A labort szintén megtekintettük. Belépés előtt a professzorasszony megemlítette, hogy bent élő baktériumokkal is foglalkoznak, így fel kell tennie egy kényes kérdést: van-e közülünk valaki, aki terhes?

He-he… A kilenc fős csapatból egyedüli fiúként én biztos voltam a válaszomban, a hölgyek láthatóan kicsit kevésbé :-) Végül némi hezitálás és a kockázatok megvitatása után speciális öltözetben és védőszemüvegben mindenki bejött.

 img_20150521_140001.jpg

A létesítményen belül higiéniás okokból nem fotózhattunk, így csak ezt az egy képet tudtam lőni ablakon keresztül. Az ide betérőknek kifelé-befelé is fertőtlenítésen kell átesniük, gyakorlatilag semmit sem vihetnek az épületbe. Jegyzetelni táblagépeken tudnak, amiket időnként úgyszintén cserélnek, nehogy a rájuk tapadó kosz torzíthasson valamilyen eredményt. Ugyan kicsit meg voltunk illetődve (elkapjuk a T vírust, holnapra mindannyian zombik leszünk, stb) de végül ezen is túlestünk, a bőséges bemutató után mosolyogva hagytuk el az épületet.

Jövő héten a rovat utolsó tagjával, A Birmingham City Universityvel folytatom az írást. Addig is egy kis fejtörő:

img_20150521_142008.jpg

Mi látható a képen?

 

Válasz a következő postban! :-)

 

Nottinghamben tanulnál? Szeretnél a divatiparban elhelyezkedni? Esetleg más kérdésed lenne? Olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

 

komment

Irány Cardiff!

2016. február 18. 15:20 - Kovács Márton

 

A Treforestben elhelyezkedő campus bemutatását követően  Cardiffba mentünk át. Maga az út autóval fél óra sem volt, vonattal állítólag még gyorsabban, maximum 25 perc alatt be lehet jutni a nagyvárosba. Ez egy teljesen más világ: míg Treforest egy apró falu, melynek lakosságát leginkább az egyetemisták teszik ki, Cardiff a régió legnagyobb városa saját kikötővel, számtalan plázával, igazi nagyvárosi élettel. A település légköre barátságos, a megélhetés valamivel olcsóbb mint a legtöbb angliai településen, valamint munkát is bőven lehet itt találni. A belvárosban található klasszikus épületek pedig eszméletlen jól néznek ki:

img_20150520_163808.jpg 

Míg Treforest első sorban a mérnöki karok fellegvára, itt a művészeti szakok a dominánsak. A művészetet pedig igen tágan kell értelmezni. Nem csak színészeket és zenészeket, de színpadrendezőket, hangtechnikusokat, filmproducereket, animációs szakembereket és profi fotósokat is képeznek. Meglepődtünk a zenészek számtalan ministúdióján, elképedtünk a filmesek profi berendezésétől, de rám személy szerint a legnagyobb hatást a hangmérnökök felszerelése tette. Mindamellett, hogy a legmodernebb ipari berendezéseket is használják, az iskola birtokában van egy 1970-es évekbeli  teljes stúdiófelszerelés, amin többek közt Elton John felvételei is készültek. Kvázi felbecsülhetetlen értékű muzeális darab, amit a tulajdonosa ajándékozott az intézménynek. A diákok így a zenefelvétel múltjáról is sokat tanulhatnak.

kepmix.jpg

Wales külön érdekessége, hogy az angol mellett mindenhol használják a kihalófélben levő, angolhoz egyáltalán nem hasonlító walesi nyelvet is, illetve a megőrzése érdekében díjmentes kurzusokat tartanak minden, az országban élő ember számára. Az összes üzletre, útszéli táblára, hivatalra kötelezően ki kell írni az információkat walesiül is. Ez is ráerősített a benyomásomra, miszerint a walesi egy kicsi, ámde roppant összetartó, erős nemzettudattal rendelkező nép. Megijedni nem kell tőlük, mosolygósak és szívesen látják a külföldieket is. A nyelv maga nagyon fura, számomra szinte minden szó úgy néz ki, mintha egy deathmetal banda neve lenne.

img_20150520_135629.jpg

A város másik nagy érdekessége, hogy kifejezetten olcsó. Ugyan az egyetemi diákszállások itt is kifejezetten drágák, de a városban számtalan olcsó opciót lehet találni erre is. Sajnos kikapcsolódásra nem volt időnk, így a helyi éjszakai életről nem tudok beszámolni, de áthaladtunk az iskola bárján, így az ottani árakról sikerült lőnöm egy képet.

img_20150520_140035.jpg

Az előadások és a túravezetés végére jól esett volna egy korsó finom Erdinger, de erre már nem volt időnk. Előttünk állt egy közel három órás út, amelynek a végén megérkezünk az utolsó előtti célállomásunkra, Nottinghambe. Talán a Nottingham Trent University tetszett a legjobban az összes intézmény közül, így már alig várom, hogy arról is írhassak pár sort :-)

Megtetszett Cardiff? Közel áll a szívedhez a zene? Esetleg pont a lényeget nem írtam le? Olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

 

 

komment

Túra az Egyesült Királyságban – Harmadik nap

2015. december 02. 12:22 - Kovács Márton

Wales- Első rész, Pontypridd campus

A rövidke intermezzo után térjünk vissza a túrára, pontosabban a második nap estéjére.

Szóval megérkeztünk, és megkaptuk a kollégiumi szobáink kulcsát. Egyedüli férfiként nyilván egyágyas szobát kaptam ami pici, de tiszta, rendezett és kényelmes volt. Sajnos nem sikerült igazán előnyös fotót lőni róla, de valahogy így néz ki:

20150520_075441.jpg

Saját hűtő asztal, ágy, vezetékes és vezeték nélküli internet is jár hozzá alapáron. Az internetből ha jól emlékszem 15m/sec az ingyenes, némi plusz előfizetésért 150m/sec-est is adnak. Az ingyenes verzió szerintem szinte mindenkinek az igényeit kielégíti. Szintén a kollégiumi szoba része egy zuhanyzós fürdő is. És hogy mibe kerül ez? Tessék megkapaszkodni: 120 Fontba. Nem havonta, hetente. A városban féláron lehet kapni jobb szobákat, így a kolit itt sem tartom a legjobb megoldásnak.

Maga az egyetem egy meredek domboldalba épült, így a Treforest körüli dombokat, szántókat szépen be lehet látni az iskolából.

 20150519_185838.jpg

A kantinban elfogyasztott reggeli után (kajajegyes rendszer, sok finomságot adnak) meghallgattuk az intézménnyel kapcsolatos legfontosabb információkat: az oktatásuk abszolút gyakorlat alapú,  összesen 5 campussal rendelkeznek, 30,000 diák látogatja az iskolát magas elégedettségi faktor mellett, és az itt tanulók 94,8%-a 6 hónapon belül elhelyezkedik a szakmájában. Ez utóbbira azért felkaptam a fejem, elég durva adat.

A rövid fejtágítás után megmutatták a sportcsarnokot, felsorolták az iskola keretein belül végezhető sportokat (rúdtánc?! szörf?!), majd elkezdték megmutogatni a mérnöki kart. Ezt a részt a lányokkal ellentétben rettenetesen élveztem.

img_20150520_095452.jpg

Többféle eszterga, vízvágó, 3d nyomtató, ipari fúrógép és egyéb eszközök állnak a mérnökhallgatók rendelkezésére amiken tanulhatnak, illetve a saját ötleteiket is megvalósíthatják. A mérnöki termek között elhaladtunk egy előadótermen is, ahol a színpadrendező BSc -sek gyakorolhatnak. Én meg pár éve még nevettem a száraztészta készítő OKJ-s képzésen…

A túra végére hagyták az egyik legnagyobb érdekességet, az egyetem aeronautikai szakát. Itt saját, professzionális szimulátorral rendelkeznek, amiken akár pilótákat is lehet képezni, illetve van egy saját repülőgépük is, amelyet a diákoknak minden évben csavarról csavarra szét kell szedni és össze kell rakni, hogy tanuljanak. A University of South Wales többet közt a British Airways –el is kapcsolatban áll, így a repülőgépszerelőik igen keresettek.

img_20150520_100311.jpg

A képen látható úriember a szak vezetője, akitől egy elképesztő és színes előadást hallgattunk meg a repülésről. Azt is megjegyezte, hogy már elkészült az új épületük is, ahova egy sugárhajtású gépet terveznek berakni (azóta már be is került- a szerk.). Apró üröm az örömben, hogy a gép törzse sajnos nem fér be, ezért ki kell bontaniuk az új épület egyik falát. Vajon hol voltak ilyenkor a képzett mérnök kollégák? :-))

Walesben szeretnél élni? Mindig is lenyűgözött a repülés világa? Ebben az esetben olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton 

komment

Furcsa szakok rovat – első rész

2015. november 18. 16:51 - Kovács Márton

Forensic Science

Ugyan az előző írásban Walesi (és főképp kollégiumi) leírást ígértem, szeretném megtörni a blog egyhangúságát egy új rovat bemutatásával.

Mint azt már az első bejegyzésben is megírtam, számos iskola számtalan képzését promotáljuk, amik között egészen fura, vicces, avagy megdöbbentő kurzusok is akadnak. Az első ilyen, amiről írni szeretnék nektek, a Forensic Science.

forensic2.jpg

Pár évvel ezelőtt hatalmas sikere volt a CSI és NCIS sorozatoknak, valamint azok nagyságrendileg 42 különféle alváltozatának is. Belegondoltatok már, mit kell tanulni ahhoz, hogy valaki bűnügyi helyszínelő lehessen? Pontosan ezt.

Egy helyszínelő szakember feladata a bűnügyi helyszínek vizsgálata, bizonyítékok begyűjtése, laborelemzése, az eredmények kiértékelése és megvédése a bíróság előtt. Hogy képesek legyenek erre, a diákoknak tanulniuk kell jogot, biológiát, kémiát, matematikát (például a lövedékek ballisztikus elemzéséhez), valamint magát a helyszínelést is. Ennek érdekében az egyetemek rendszeres szimulációs gyakorlatokban teszik próbára a diákokat, ahol gyújtogatási, rablási, gyilkossági ügyekben kell nyomozniuk. Rend szerint fenntartanak egy teljesen felszerelt „crime scene” házat is, ahol a diákok valószerű körülmények közt vizsgálhatnak megcsonkított, felakasztott, vérbe fagyott bábukat. Az itt összegyűjtött bizonyítékok a szak számára kialakított laborokba kerülnek, itt lehet őket megvizsgálni.

forensic1.jpg

Bizonyos intézményekben a tanterv részét képezi a bírósági szimuláció is, amelyben a Forensic-et tanuló diákok együttműködnek a joghallgatókkal is.

Jelenleg az általunk promotált Forensic Science képzések mindegyike akkreditált az angliai helyszínelési kamara által, illetve a programok szoros együttműködésben zajlanak a rendőrséggel és kórházakkal is. Ritka esetben a végzős hallgatók akár az Interpolhoz is bekerülhetnek szakmai gyakorlatra.

Ugyan a követelmények a tanító intézménytől függően itt is széles spektrumon mozognak, de általánosságban elmondható hogy a bekerüléshez minimum négyes biológia, kémia és angol, valamint legalább hármas matematika érettségi szükséges.

Érdekel a helyszínelés világa? Többet szeretnél tudni az intézmények felszereltségéről? Ebben az esetben olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

horatio-caine.jpg

komment

Túra az Egyesült Királyságban – Első nap – Chichester  

2015. október 12. 19:20 - Kovács Márton

 

Az első nap sosem könnyű, főleg ha az embernek kora reggeli gépre van jegye. Az enyém valamikor reggel 6 táján indult. Szokásos esti stressz, mit felejtettem el, vigyek-e borotvát, kell-e papucs, miért nem tanultam meg ennyi idősen inget hajtogatni, satöbbi. Aztán a rossz beidegződés miatt elalvás éjfél után, kelés hajnal 4 előtt, hogy időben a reptéren lehessek. Ó, az a csodás reptéri biztonsági szolgálat! Jegy megmutat, cipő le, zakó le, öv le, zsebeket ki. Táskából a laptopot kivenni, külön tenni, aztán persze visszatenni, hiszen csak egy kézipoggyász engedélyezett. Aztán bemutatni a jegyet még egyszer. És még egyszer..

Az úton már kellemes izgalom fogott el, így hamar elment az idő. Leszállás után rossz kisgyerekként kapcsoltam be a mobiltelefonom a földi vontatás közben. Ezzel kapcsolatban rögtön meglepetés ért: a szokásos hálózati üdvözlőüzenetek mellett már várt egy sms is, amiben Katrin (az észt kollegina) sietésre biztatott. Amint leszálltam a gépről és beálltam az útlevél ellenőrzéshez, újból éreztem a vibrációt az erőben, valamint a nadrágom zsebében is: „Hi Marton, please try to thrust the queue and be as fast as possible! There is a traffic jam on the M25 so we have to start ASAP! I am currently parking illegally in front of the main door of the airport!” Nyers magyar fordításban ez valahogy így hangzik: „Helló Márton, kérlek próbálj tolakodni és gyere amint tudsz! Dugó van az M25-ön, úgyhogy rögtön indulnunk kell! Épp illegálisan parkolok a reptér főbejárata előtt!”

Siettem ahogy tudtam. Egy szép új Vauxhall hátsó ülésére pattantam be, aminek még az ajtaját sem tudtam becsukni, máris csikorgó kerekekkel indult. A reptéri parkoló sietős elhagyása után egy picit csillapodott a hangulat, így már nyugodtan be tudtam mutatkozni az autóban ülő 4 kolleginának.

Nagyjából két és fél óra múltán megérkeztünk az ország legkisebb egyetemének otthont adó városába, Chichesterbe. Ugyan zsibbadó fenékkel kászálódtunk ki a kocsiból, de a látvány rögtön megragadott: az egyetem legtöbb épülete inkább tűnt többszáz éves apátságnak, mint oktatási intézménynek. A főépületbe érve rögtön egyértelművé vált az iskola egyik legnagyobb erénye: a tanárok és a diákok közvetlen kapcsolata. Szemmel látható volt, hogy mindenki ismer mindenkit, és ez egy roppant barátságos jelleget kölcsönzött az alig 5000 diákot számláló iskolának.

img_20150518_131437.jpg

Az intézmény első sorban alkotókat képez, a programok nagy része a filmművészet, színészet, zene, tánc, illetve a szépművészet köré csoportosul. Ugyan könyvelést és más üzleti szakokat is tanítanak, de ez az iskola egyszerűen nem erről szól. Folyamatosan hangsúlyozták, hogy mennyire fontosnak érzik, hogy a felvett diák igazán ide való legyen. Szeretik az önálló ötleteket, az igazi, különc művészeket, ahogyan azok is szeretnek ide járni.

img_20150518_122102.jpg 

A felszereltségben nem ismernek tréfát, a zenészeknek saját koncerttermek, a filmeseknek nyolc felszerelt vágószoba áll a rendelkezésére. Ezekben a szobákban a tanulók számítógépként vadonat új Mac Pro-kat használhatnak, amikből a legolcsóbb is bőven egymillió forint felett van. Persze rossz is lenne többet várni egy-egy vágási, avagy 3D renderelési feladatra a szükségesnél, így ez teljesen érthető :-) Az intézmény váróterületein úgyszintén Apple gépek dolgoztak, amiket bármelyik tanár vagy diák díjmentesen igénybe vehet.

A filmművészeti kar bemutatása után beültünk egy drámaórára, megnéztük a sport science épületét, pár tánctermet, végül pedig a szépművészeti épületben kötöttünk ki. Itt nem csak a tantermeket, a festő és szobrászműhelyeket néztük meg, hanem az iskola kiállítását is. Egy teljes épületet szenteltek ugyanis a diákok műveinek, amik között voltak festmények, szobrok, sziloplaszt-képek (nekem sem jutott volna eszembe, de tényleg, megtekinthető a galériában), illetve egy videosorozat arról, ahogy egy lány a legkülönbözőbb módokon kínozza magát: piros festéket folyat ki a szájából, beragasztja a száját, illetve hajevéssel öklendezteti magát. Ez utóbbi performanszt 6-8 falra rögzített lapostévé mutatta pár másodperces kisvideók formájában. Célja, hogy felhívja a figyelmet az elmaradott országokban uralkodó férfi elnyomásra, illetve a női szólásszabadság hiányára. Egy másik hölgy meztelenre vetkőzve hempergőzött fekete festékbe, majd egy fal mellett táncolva, a testével festette össze azt. Ezt már meg sem próbálták megmagyarázni. Mondtam, Chichester a kicsit különc művészek hazája J  A lehetőségek tárháza azonban végtelen, volt aki saját mini mozitermet készített filmes-rajzos munkája bemutatásához,  más bekötött, véres sérüléseket mutatott be szobrok formájában. Az egész tárlatvezetést a kar egyik vezető tanára, Steve McDade tartotta. Hihetetlen beleéléssel beszélt minden művész munkájáról, így a bemutató lenyűgöző, ugyanakkor rendkívül megterhelő volt. Érdemes az egész galériát megnézni, vannak még bőven érdekességek.

 img_20150518_150151.jpg

A művészeti kar után útnak indultunk Southampton felé, a nem egész egy órás úton végig a napi tapasztalatokról, legfőképp a lenyűgöző kiállításról beszélve. Gyorsan lecuccoltunk a hotelszobáinkban, aztán egy laza sétával eljutottunk a The Dancing Man Brevery -be, ahol a University of Southampton képviselői vártak minket. Bemutatkozással, finom vacsorával, egy-két sörrel és egy informatív beszélgetéssel zártuk az estét.

 

Többre vagy kíváncsi Chichesterrel kapcsolatban? Érdekelnek a művészeti képzések? Ebben az esetben olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

komment

Túra az Egyesült Királyságban – bevezető

2015. október 05. 20:46 - Kovács Márton

 

Egy kedves észt kolleginám az év folyamán már többször is jelezte, hogy szeretne elcsalni egy kis fejtágító tréningre az Egyesült Királyságba. Jófej, megbízható lány, már régóta dolgozunk együtt és eddig még sosem csalódtam benne. A dolog valahogy mégis távolinak tűnt, az egésznek olyan „majd egyszer valamikor” - szaga volt. Valamikor decemberben viszont konkrét információkkal hívott fel: indulás egy hónapon belül, a Chichestert, a Southamptont, a South Walest, a Nottingham Trentet  és a Birmingham City University-t  fogjuk meglátogatni. Minden sulit bejárunk, megnézzük az épületeket és a felszereltséget, előadásokat hallgatunk az intézményről, órákra ülünk be, esetenként tartunk egy nagyobb sétát a városban is. Hogy teljes legyen az élmény, beszélünk helyi diákokkal is, illetve a legtöbb intézményben a diákmenzán reggelizünk vagy ebédelünk.

ukflag.png

Elsőre majd’ kiugrottam a bőrömből, imádok új városokat és új embereket megismerni.  Na meg persze az ember tanul is valamit az ilyen túrákon, tulajdonképpen az sem árthat. :-)

Az első levél után hétről hétre potyogtak az információmorzsák: Londonból indulunk, reggel kilencre már a Stansted reptér előtt kell lenni, két autót bérlünk, összesen kilencen megyünk, nyolc különböző európai országból. Aztán nagyjából két héttel az indulás előtt jött a résztvevők listája. Elolvastam, aztán még egyszer, végül harmadjára is. Az enyémet kivéve csupa-csupa női név. Rákérdeztem a túra szervezőjétől is, és megerősítette a félelmem: összesen nyolc, huszonegy és ötven közti nővel leszek összezárva hat napon keresztül. Félreértés ne essék, imádom és becsülöm a nőket. De hogy egyetlen férfitársam sem lesz, akinek velem együtt gyűrött a ruhája, kócos a haja, és akivel együtt várhatom a végtelennek ígérkező pisiszüneteket, kicsit megijesztett.. No de milyen is lesz így az utazás?

Ha még a részletes beszámoló előtt többet szeretnél tudni az Egyesült Királyság felsőoktatásáról, olvasgasd a GYIK -et, a StudyGuide vagy a SCEDA oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

komment
süti beállítások módosítása