Külföldi Továbbtanulás

BLOG


Minden kezdet nehéz,

2015. szeptember 10. 11:09 - Kovács Márton

így van ez a blogolással is. Az ember feje tele van információkkal, érdekességekkel, tudnivalókkal, mégsem tudja, hogyan is kezdhetné a történetet. Azt hiszem, legegyszerűbb lesz, ha röviden bemutatkozom. Kovács Márton vagyok, 24 éves. Szeretem a szép órákat, a különleges autókat, ételeket és italokat, enyhe kütyübuzériában szenvedek. Imádom a munkám: résztulajdonosként, valamint tanácsadóként tevékenykedem az ország egyik legnagyobb portfólióval rendelkező felsőoktatási ügynökségénél, a StudyGuide-nál. Az itt elért sikerekről, kudarcokról, tapasztalatokról fog szólni ez a blog. Na meg persze egy kicsit a kollégákról és rólam is.


Az egész történet nagyjából 4 éve kezdődött: két cimborám, Feri és Marci kevés információval, de annál nagyobb lelkesedéssel elindultak, hogy meghódítsák világot, és a dániai Aalborgban kezdjék meg a felsőoktatásukat a University College of Northern Denmark-on. A kezdet számukra is nehéz volt: mivel segítséget nem kaptak, a tanulás mellett mindent maguknak kellett kijárniuk. Heteken keresztül szenvedtek a hivatalos ügyek elintézésével, és biztosított szállásuk nem lévén, több mint egy hónapig éltek egy nagyjából 12 négyzetméteres mobile home-ban. Négyen. A közös fürdő és wc az udvaron, egy külön épületben állt, ami a Bahamákon akár mókás is lehet, de Dániában, 10 fok alatti hőmérsékletben, szinte folyamatos, erős szélben annyira azért nem jó vicc.

A lelkesedés végül minden akadályt legyőzött, Feri pár hónappal később mosolyogva, az iskola nagyköveteként tért haza és számolt be az élményeiről, tavaszi látogatása alkalmával pedig már arról mesélt, hogy az intézmény még több diákot szeretne Magyarországról, ő pedig vállalkozást alapítana erre. Rengeteg meló, hatalmas bizonytalanság, az első két évben garantáltan semmi fizetés. Természetesen muszáj volt belevágnom.

Az alapkoncepció egyszerű volt: Marci (akivel a vezetéknevünk is egyezik, ez is megér majd egy külön postot) felel az intézményi kapcsolatokért, Feri a marketingért, én pedig az értékesítésért. Ez a valóságban annyit tesz, hogy igyekszem folyamatosan tanulni a partnerintézményeinkről, időnként ellátogatok hozzájuk, rendszeresen előadásokat tartok magyarországi iskolákban, rendezvényeken, valamint díjmentes, személyes konzultációkat tartok az érdeklődő diákoknak. A dolog lényege, hogy minél többet tudjunk segíteni a külföldi felsőoktatásra készülőknek.

studyguideintezmenyek1.JPG

A kezdeti egy iskola után két évvel már hat, nem sokkal később pedig – egy nemzetközi megállapodás keretein belül – több mint ötven iskolával álltunk kapcsolatban, jelenleg nagyjából 5000 képzést promotálva. Természetesen nem ismerek minden képzést, ahogyan személyesen (még) nem is látogattam meg az összes partnerintézményt, így elsősorban azokról beszélek a diákoknak, amelyikekről személyes tapasztalatom is van. Ha más helyszínekhez ragaszkodtok, én is segítséget kérek egy kollégától, aki már járt a területen. Mindenben tehát nem tudok segíteni, de sok mindenben igen. Hogy megtudd, pontosan miben, olvasgasd a GYIK menüpontot!

Nemsokára egy izgalmasabb témával jelentkeztem, addig is olvasgasd a GYIK -et, a StudyGuide vagy a SCEDA oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

komment
süti beállítások módosítása