Külföldi Továbbtanulás

BLOG


Tandíjmentes svédországi továbbtanulás - a Jönköping University

2018. december 13. 12:00 - Kovács Márton

A tandíjmentes svéd felsőoktatást nagyon sokáig "fekete bárányként" kezeltük mi is és a diákok is, hiszen a jelentkezéshez a legtöbb esetben ki kellett hagyni egy évet az érettségi után. Ez a helyzet viszont szerencsére megváltozott, a Jönköping University egyedüli svéd intézményként az idei évben érettségizőknek is lehetőséget nyújt a jelentkezésre.

 

Mi is ez az egyetem?

A Jönköping University Göteborgtól nagyságrendileg 150km-re, a nagy tavak partjánál fekszik. A város 100,000 lakosnak, illetve az ország egyik legnemzetközibb egyetemének ad otthont: az iskola üzleti hallgatóinak 50%-a svéd és 50%-a nemzetközi, a nemzetközi diákoknak pedig a fele származik az Európai Unióból. Külön érdekessége, hogy rendelkeznek egy vállalkozásfejlesztési központtal, ami segít a diákok üzleti életbe lépésében (mentorálnak, adminisztrációs segítséget nyújtanak, a megfelelő vállalkozási ötletekhez pedig befektetőket is keresnek),kettős üzleti akkredditációval rendelkezik, illetve felmérések szerint a világ második legerősebb intézménye üzleti kutatások terén. A svéd felőoktatás általános erősségét jól mutatja az is, hogy jelenleg a világ 5. legjobb felsőoktatási rendszereként tartják számon.

ju3.jpg

Az egyetem (a képen a kulcsot formáló épületegyüttes) minden programja teljes mértékben tandíjmentes, ráadásul nemzetközi diákjaik számára garantált (és a helyi viszonyokhoz mérten olcsó) szállást és ingyenes reptéri felvételt is biztosítanak.
11,000 diákjuk 75 különböző országból érkezett, hallgatóik pedig 350 különböző Erasmus-úticél közül válogathatnak.

Mit lehet itt tanulni és milyen eredményekkel?

Alapfokon legfőképpen üzleti és design képzéseket, de rendelkeznek egy "Prostethics and Orthotics" nevű, művégtagkészítéssel foglalkozó szakkal is. Az üzleti képzések esetében nagyon komoly hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra (pl. Sustainable Enterprise Development és Sustainable Supply Chain Management képzések) és a vállalkozási készségek megerősítésére is.

Mesterképzésen a fenti irányvonalakon túl rendelkeznek kommunikációs, mérnöki és informatikai képzésekkel, egyik legérdekesebb szakjuk pedig az "EDUCARE-The Swedish Preschool Model" névre hallgat. Ezen a képzésen a világhírű svéd oktatási rendszerről, azon belül pedig az óvodai képzésről tanulhatnak az érdeklődők.

Az iskola egyik képviselője idén ősszel meglátogatott minket, így a felvételi követelményekről is kaptunk ha nem is sok, de legalább valamennyi visszajelzést: "We basically admit good students". Hát kössz. Ennél többet sajnos nem tudtunk kihúzni belőle :-) 
Tapasztalataink szerint ez alapképzésen nagyságrendileg 4,5-ös bizonyítványátlagot (leginkább a matematika és az angol érdemjegyeket fogják nézni), mesterképzés esetén pedig 4.0-ás diplomaátlagot jelent. 

Képzéseik teljes listáját itt találhatod: Jönköping University alap- és mesterképzések

ju1.jpg

Érdekességek

Az egyetemen a helyi nyelvet teljesen tandíjmentesen lehet elsajátítani. Tekintettel arra, hogy mennyire kevesen beszélnek magyarul és svédül is, ez akár önmagában is egy keresőképes szakmát eredményezhet.

Na jó, egy kicsit kevésbé komoly érdekesség: egy 8 éves kislány idén októberben a tóban talált egy 1500 éves kardot. Menő, ugye? :-)

Amennyiben további információkra lennél kíváncsi a svédországi felsőoktatással kapcsolatban, keress minket telefonon a 06-30-510-98-04-es számon, e-mailben az info@studyguide.eu címen, avagy kérj tőlünk díjmentes személyes konzultációt!

komment

Tavaly kezdtem, idén egy 10 fős csoportot koordinálok. Interjú Paulusz Balázzsal a UCN-ről

2018. október 10. 09:00 - Kovács Márton

Paulusz Balázs az aalborgi University College of Northern Denmark (UCN) hallgatója, aki egyben az iskola nagykövetévé, majd az iskola nagykövetségének elnökévé is vált. Mindössze egy év tanulást követően középfokon beszéli a dán nyelvet A mai napon vele készítünk interview-t, hogy a dániai életéről, választott szakjáról és előremeneteléről kérdezhessük.

 

  Ha jól emlékszem, 2017-ben kezdted meg a tanulmányaid a UCN- en. Miért pont Dániára esett a választásod?

Igen, tavaly szeptemberben kezdtem.

Őszintén szólva rettenetesen nehéz döntés volt. Gondolkodtam más északi országokban, Magyarországban de Németországban is. A szüleim egyik nap hazajöttek egy barátjuktól, akiktől  hallották milyen az oktatás itt Dániában. Nagyon győzködtek és úgy döntöttem adok neki egy esélyt. Felvettem a kapcsolatot a SCEDA-val, elmentem néhány előadásukra és a végén Dániába jelentkeztem. Emlékszem, hogy megkaptam a felvételi értesítőt a magyarországi egyetemről és a UCN-ről is. Nővérem, szüleim és a barátaim támogattak és ez nagyban hozzájárult, hogy végül most itt tanulok.

pauluszbalazs3.PNG

  Mit gondolsz az országról és a városról?

Az időjáráshoz még mindig nem sikerült hozzászoknom. :D Tapasztalataim alapján a dánok nagyon barátságosak, segítőkészek és szinte mindenki beszél angolul.

Aalborg egy gyönyörű város. Nagyon tetszik a dán építészeti stílus, és a sok street art, amit az épületek oldalán lehet látni.  A Duna mellett nőttem fel, és a fjord sokat segített abban, hogy „otthon” érezzem magam. Az éjszakai élet nagyon intenzív és rengeteg program van szerte a városban minden héten. A kedvencem a naplemente, felülmúlhatatlan látvány. A hegyek nagyon hiányoznak, szívesen elmennék kirándulni valahová, túrázni de sajnos a legmagasabb pont nem éri el a 200m-t.

  Hány magyar diákkal talákoztál Aalborgban? Milyen a viszonyod velük? 

Lehet hogy túlzásnak hangzik, de rengeteg itt a magyar. Főleg a két hetes Employability Camp során talákoztam velük, ami most volt augusztusban az egyetem szervezése által. Tavaly, amikor én jöttem ki, szerintem még kevesebben voltunk, mint idén.

Személy szerint annyira nem járok magyar közösségbe, szeretek embereket megismerni más országokból. Vannak magyar barátaim és összefutok velük hetente, de többet vagyok más nemzetiségű diákokkal. Ott tartok, hogy el kell gondolkodnom beszéd közben, hogy az adott szó hogy van magyarul. Néha kínos mikor a szüleimmel beszélek, és csak egy percig csönd van mert nem jut eszembe a szó magyar megfelelője.

Általában a Jomfru Ane Gade-re járunk kikapcsolódni, ami egy party-utca különféle bárokkal. Persze egy közösen készített ebéd vagy vacsora is teljesen jó lehetőség egy kis összejövetelre.

  A szakod elég egyedi, hiszen az Energy Technology AP képzésre nyertél felvételt. Hogyan született meg a döntés, hogy pont ezzel szeretnél foglalkozni a jövődben, és mi a véleményed szakról?

Otthon energetikai mérnöknek tanultam volna, és itt ez a szak állt a legközelebb hozzá. Olvasva a képzés leírását megtetszett és ezért jelentkeztem erre. Érdekesnek találom az épületenergetikát, az automatizálást, a megújuló energiaforrásokat és azok hasznosítását az élet különböző területein. Nagyon szeretem ezt a szakot, úgy érzem jól választottam. Minden tanárunknak van tapasztalata ezen a téren, és a saját munkájukból hoznak példákat vagy esetleges problémákat, amiket átbeszélünk.

  Nem volt nehéz átállnod a magyar, teoretikusabb oktatás után a Dániában tapasztalható gyakorlatira?

Mindig is jobban tetszett, ha valamit gyakorlati úton tanulok meg, de őszintén szólva kicsit hiányzik a teoretikus tanítás is. Már az első projekteknél előjött a gyakorlati oktatás előnye. Ami nagyon tetszik, az a csoportmunka és a projektek. Nincsen sok vizsgám, egy projektünk van, ami magába foglal minden tantárgyat, ami abban a szemeszterben volt. Legtöbb esetben egy valós problémára kell megoldást találnunk, találkoznunk az érdekelt felekkel (Lakók, gyár alkalmazottak/vezetők…stb.) és egy prezentációt tartani a végső eredményekkel.

  Mik a jövőbeli terveid az AP képzés elvégzése után? 

A terveim a jövőre nézve... Tavaly sajnos megszűnt a top-up programom angol nyelven. Szerencsére a dánt tanulom már egy éve és összesen egy vizsgám hiányzik ahhoz, hogy a tanulmányaimat dánul folytassam tovább.

A következő szemeszterben kell 10hetes gyakorlatot teljesítenem. Remélem itt találok egy céget, de Magyarországra is szívesen visszamennék. A Bachelor-t mindenképpen itt szeretném befejezni a top-up programmal. Utána pedig attól függ, hogy esetleg találok-e egy munkát vagy elmegyek-e mesterképzésre.

 Csupán egyetlen évet végeztél el az iskolából, de máris a nagykövetévé váltál. Hogyan történt ez?

Igazából a csapatnak már egy éve tagja vagyok, de az elnök csak áprilisi óta. Az ok amiért jelentkeztem egy éve talán az egyedüllét volt. Úgy jöttem ki, hogy nem ismertem senkit. Szerencsére jól teljesítettem az interjúk alkalmával és így bevettek a csapatba. Nagyon sokat segítettek mindenben, és ők lettek a második családom.

pauluszbalazs4.PNG

  Mik a jelenlegi felelősségeid ebben a munkakörben?

Jelenleg 10 ember munkájáért vagyok felelős. Programokat szervezünk a diákoknak (Film esték, különböző partik, előadások különböző témákról), de minden más kérdésben is a rendelkezésükre állunk. A nyár alatt nagyon sok diák talált rám a facebookon keresztül és kérdezősködtek az egyetemmel, a várossal, az oktatással, a munkalehetőségekkel kapcsolatban. Különböző rendezvényeken képviselem az egyetemet, előadásokat tartok külföldi diákoknak.

Nagyon sok munkám van benne, de rengeteget is kapok vissza.

  Mi az, amit javasolni tudnál a most külföldi felsőoktatást fontolgatóknak?

Az én példámból kiindulva: Ne félj nekivágni!

Ha van támogatás a hátad mögött semmi rossz nem történhet veled. Nagyon gyorsan lehet barátokra szert tenni, mert nem csak te jössz ki egy idegen országba egyedül tanulni. Könnyebb ismerkedni olyan környezetben, ahol mindenki ugyanazt a cipőt hordja.

Az oktatás nagyszerű, nem fog csalódást okozni. Az angol nyelvtudásod az egekbe szökik, nagyon sok új emberrel találkozol rengeteg más országból. Sosem tudhatod mikor lesz szükséged egy barátra Brazíliában például. ;-)

Nehéz döntés, nem tagadom, az első hónapokban sokat rágódtam, hogy jól döntöttem-e. De most már nem döntenék máshogyan.

Remélem tudtam segíteni ezzel a kis interjúval azoknak akik fontolgatják, hogy külföldön tanuljanak tovább, és köszönöm a lehetőséget a SCEDA-nak is.

 

komment

7 ok, amiért érdemes Dániában tanulnod

2018. szeptember 21. 10:41 - Kovács Márton

Sokan fontolgatják a továbbtanulást Dániában, azonban rengetegen eltántorodnak tőle. Hogy miért is? Nyilvánvaló, hogy ez a nehezebb út: a családtól távol, ismeretlen nyelvi közegben kell helytállni, az indulás ráadásul komoly tőkebefektetést is igényel.

Van viszont pár elvitathatatlan, csábító előnye a dániai felsőoktatásnak. Ebben a cikkben ezeket szedtük össze.

 

denmark.jpg

  • Munkaerőpiaci igények szerint alakított képzések

Ahogyan minden országban, úgy Dániában is vannak jobb és rosszabb felsőoktatási intézmények, egy azonban mindenképpen közös bennük: a munkaerőpiaci igényekre építenek. Az oktatási minisztérium rendszeresen felülvizsgálja, milyen szakmákra lesz a jövőben szükség, a szakok tartalmát és férőhelyeit pedig eszerint építik fel. Ennek segítségével mind Dániában, mind pedig nemzetközileg remek esélyekkel indulsz a munkaerőpiacon az iskola elvégzése után.

  • Gyakorlatközpontúság

A dán főiskolák és egyetemek nagyon erősen építenek a gyakorlatra. Ennek köszönhetően az osztályzatok nagyját nem is dolgozatokra, hanem a diákcsoportok által elkészített hosszabb-rövidebb projektekre adják. Az ilyen munkák során együtt kell működnöd más, idegenajkú nebulókkal, rengeteg konfliktust kell megoldanod, a közös munka eredményét pedig több tucatnyi ember előtt prezentálnod. Persze vannak írásos vizsgák is. Hogy miben mások ezek, mint az itthoniak? Az ilyen tesztek úgynevezett open-book rendszerben működnek, tehát bármilyen könyvet, jegyzetet, vagy akár az internetet is igénybe veheted a teljesítésük során. Pont mint egy igazi munkahelyen.

  • Teljes tandíjmentesség

Igen, ha elmúltál 30 éves, akkor is. Ha van már diplomád, akkor is. Mesterképzésen is.

  • "Kétszintű" felsőoktatás

Aki 18 évesen azt állítja, biztos benne, hogy mivel szeretne foglalkozni élete következő 50 évében, az vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik. A bizonytalanoknak komoly segítség lehet a sok helyen elérhető, AP+Top-Up rendszerű oktatás. Ebben a szisztémában először egy 2 éves, nagyságrendileg OKJ-szintű Academy Profession képzést kell elvégezni, amire ezt követően építhetsz rá egy úgynevezett Top-Up-ot, amivel kiegészítve teljes értékű főiskolai Bachelor diplomává válik. És hogy miben is segíthet ez? Szakágon belül válthatsz a két képzés között. Tegyük fel, hogy marketinget kezdtél el tanulni, két év után viszont rájössz, hogy ez nem a te világod. Ebben az esetben az oktatásodat folytathatod például pénzügyön vagy turizmus-vendéglátáson is. Ebben az esetben lesz egy nemzetközileg elismert marketinges szakmád, a főiskolai Bachelor diplomád viszont pénzügyből vagy turizmusból fogod megkapni.

  • Konszolidált megélhetési költségek

Dánia a legötbb ember fejében rettentően drága országként él, ám ez nem feltétlenül igaz. Kollégiumi szobát  ami egy 20-40nm közötti saját lakás, amiben egyedül élsz, saját fürdővel, saját konyhával  Koppenhágát kivéve gyakorlatilag minden városban lehet kapni havi 100-150,000 Ft között, ami magában foglalja a rezsiköltségek nagyját is. Az étel-ital átlagosan 20%-al drágább, mint hazánkban. A szolgáltatások (étterem, fodrász, fogorvos, stb.) valóban nagyon drágák, de a legtöbben bőséggel kijönnek havi 250,000 Ft-ból.

  • Remek fizetés és szociális háló

Előrebocsátjuk, Dániában munkát találni nem feltétlenül könnyű feladat. Ha viszont sikerült, egészen csinos összegekre lehet szert tenni: manapság egy mosogatói és takarítói munkáért is 4500-5000 Ft körüli órabért lehet kapni. Ezt kiegészíti még egy SU elnevezésű támogatás is, amit minden, Dániában legalább havi 43 órában dolgozó, óránként legalább 100 DKK-t (kb. 4300 Ft ma) kereső, nappali tagozatos hallgató EU-állampolgár megkaphat. Ennek az összege havi szinten bruttó 200,000 Ft körül alakul.
A diákok havonta általában kb. 60 órát dolgoznak, ezzel nagyságrendileg nettó (tehát kézhez kapott) 400,000 Ft-ot lehet megkeresni.

Kérdéseid vannak? Kihagytunk valamit? Kommentelj itt, vagy kövesd és írj a Külföldi Továbbtanulás Facebook oldalán!

 

 

komment

Nottingham, a felsőoktatás (és a kocsmák) fellegvára

2016. február 25. 19:00 - Kovács Márton

Az érkezés-zuhany-kipakolás szentháromság után végre a várva várt sörömhöz is sikerült eljutnom: az egyetem képviselőivel egy kellemes hamburgerezőben ültünk le vacsorázni, itt beszéltük meg a következő napra várható programokat. Az étkezésen az iskola négy alkalmazottján kívül két diák is részt vett, így tőlük is tudtunk érdeklődni a suliról – a véleményüket persze csak félig-meddig fogadtuk el, nem véletlen pont őket küldték erre a vacsorára :-)

Másnap reggel korán keltünk, hiszen rengeteg látnivaló állt előttünk: városi egyetemként az intézmény szakágai külön létesítményekben működnek, így sok épületet kellett körbejárnunk. Elsőként a jogi karral kezdtünk. Az első dolog amit itt megláttunk, az intézmény Legal Advice Center-e volt.

img_20150521_093702.jpg

A joghallgatóknak a tanulmányi idejükben kötelezően itt kell tölteniük heti pár órát, hogy a betérőket díjmentesen hasznos tanácsokkal lássák el, és e közben is tanuljanak. Azt hiszem, valahogy így néz ki a gyakorlati alapú oktatás :-)

És hogy hol is tanulnak a diákok a tárgyalni? Természetesen az egyetem bíróságán..

img_20150521_093212.jpg

 Miután összeszedtük az állunkat a földről, egy kis terembe kísértek minket, hogy meghallgassunk pár alapvető információt a városról és az iskoláról. A településen összesen 260,000 ember él, közülük nagyságrendileg 60,000 a diák. A város méretének arányaiban az Egyesült Királyságon belül itt van a legtöbb bár és étterem, illetve rengeteg bolt, divatüzlet is megtalálható is. Ez nem csak a szórakozás, hanem a diákmunka szempontjából is kiemelkedően fontos, a hallgatók átlagosan nagyjából 7 GBP/óra díjazással dolgoznak. A diákmunkák másik fő irányvonala a divat, Nottingham híres a szövéséről, csipkéiről is. Éppen ezért meglátogattuk az „art” campust is.

Az iskolában rengetegen tanulnak csipkét verni, varrni, szőni és fonni, klasszikus szövőszékeken és a legmodernebb berendezéseken egyaránt. Az oktatás abszolút gyakorlati alapú, mindenki megtanulja a masinák használatát, és projektek keretein belül saját ruhákat tervez. Ezeket a ruhákat a nottinghami divatbemutatókon rendszeresen bemutatják, ahol az iparág apraja-nagyja felvonul és megtekinti a munkákat. A diákok a viseletek mellé elhelyezik a saját névjegyeiket is, így rendszeresen kapnak munkaajánlatokat is. Ottjártunkkor éppen egy bemutatót kezdtek berendezni a diákok, így igen nagy volt a sürgés-forgás.

 img_20150521_111246.jpgimg_20150521_121031.jpg 

Szintén ezen a karon található az intézmény filmes stúdiója is, ahol a suli saját televíziós adását is készítik. Vadi új kamerákkal, az iparági szabványnak megfelelő berendezésekkel.

Mint az a következő előadásokból kiderült, az elképesztő felszereltség nem a véletlen műve: az elmúlt években az intézmény összesen 350 millió angol font befektetést eszközölt. Ezért van például az ebédlőből üvegfalon át nézhető mászófaluk, illetve ezért folyhat az oktatás gyönyörű, műemlék jellegű épületekben. Egy kép többet mond ezer szónál, ezért most ide szúrok kettőt is :-)

 img_20150521_114953.jpg

img_20150521_131656.jpg 

Az épület bejárása után átmentünk a Nottinghamtől nagyjából 20 percre fekvő Clifton campusba. Az egész épületegyüttes új, a diákok itt a University of South Wales-hez hasonlóan egy diáktelepülésen lakhatnak, közvetlenül a kollégium mellett járhatnak iskolába. Itt a sporttudományi kar (az iskola egyik legfontosabb része, rengeteg a sportoló), a helyi CSI szak (LINK!!), illetve a biológiai jellegű képzések kaptak helyet.

A labort szintén megtekintettük. Belépés előtt a professzorasszony megemlítette, hogy bent élő baktériumokkal is foglalkoznak, így fel kell tennie egy kényes kérdést: van-e közülünk valaki, aki terhes?

He-he… A kilenc fős csapatból egyedüli fiúként én biztos voltam a válaszomban, a hölgyek láthatóan kicsit kevésbé :-) Végül némi hezitálás és a kockázatok megvitatása után speciális öltözetben és védőszemüvegben mindenki bejött.

 img_20150521_140001.jpg

A létesítményen belül higiéniás okokból nem fotózhattunk, így csak ezt az egy képet tudtam lőni ablakon keresztül. Az ide betérőknek kifelé-befelé is fertőtlenítésen kell átesniük, gyakorlatilag semmit sem vihetnek az épületbe. Jegyzetelni táblagépeken tudnak, amiket időnként úgyszintén cserélnek, nehogy a rájuk tapadó kosz torzíthasson valamilyen eredményt. Ugyan kicsit meg voltunk illetődve (elkapjuk a T vírust, holnapra mindannyian zombik leszünk, stb) de végül ezen is túlestünk, a bőséges bemutató után mosolyogva hagytuk el az épületet.

Jövő héten a rovat utolsó tagjával, A Birmingham City Universityvel folytatom az írást. Addig is egy kis fejtörő:

img_20150521_142008.jpg

Mi látható a képen?

 

Válasz a következő postban! :-)

 

Nottinghamben tanulnál? Szeretnél a divatiparban elhelyezkedni? Esetleg más kérdésed lenne? Olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

 

komment

Irány Cardiff!

2016. február 18. 15:20 - Kovács Márton

 

A Treforestben elhelyezkedő campus bemutatását követően  Cardiffba mentünk át. Maga az út autóval fél óra sem volt, vonattal állítólag még gyorsabban, maximum 25 perc alatt be lehet jutni a nagyvárosba. Ez egy teljesen más világ: míg Treforest egy apró falu, melynek lakosságát leginkább az egyetemisták teszik ki, Cardiff a régió legnagyobb városa saját kikötővel, számtalan plázával, igazi nagyvárosi élettel. A település légköre barátságos, a megélhetés valamivel olcsóbb mint a legtöbb angliai településen, valamint munkát is bőven lehet itt találni. A belvárosban található klasszikus épületek pedig eszméletlen jól néznek ki:

img_20150520_163808.jpg 

Míg Treforest első sorban a mérnöki karok fellegvára, itt a művészeti szakok a dominánsak. A művészetet pedig igen tágan kell értelmezni. Nem csak színészeket és zenészeket, de színpadrendezőket, hangtechnikusokat, filmproducereket, animációs szakembereket és profi fotósokat is képeznek. Meglepődtünk a zenészek számtalan ministúdióján, elképedtünk a filmesek profi berendezésétől, de rám személy szerint a legnagyobb hatást a hangmérnökök felszerelése tette. Mindamellett, hogy a legmodernebb ipari berendezéseket is használják, az iskola birtokában van egy 1970-es évekbeli  teljes stúdiófelszerelés, amin többek közt Elton John felvételei is készültek. Kvázi felbecsülhetetlen értékű muzeális darab, amit a tulajdonosa ajándékozott az intézménynek. A diákok így a zenefelvétel múltjáról is sokat tanulhatnak.

kepmix.jpg

Wales külön érdekessége, hogy az angol mellett mindenhol használják a kihalófélben levő, angolhoz egyáltalán nem hasonlító walesi nyelvet is, illetve a megőrzése érdekében díjmentes kurzusokat tartanak minden, az országban élő ember számára. Az összes üzletre, útszéli táblára, hivatalra kötelezően ki kell írni az információkat walesiül is. Ez is ráerősített a benyomásomra, miszerint a walesi egy kicsi, ámde roppant összetartó, erős nemzettudattal rendelkező nép. Megijedni nem kell tőlük, mosolygósak és szívesen látják a külföldieket is. A nyelv maga nagyon fura, számomra szinte minden szó úgy néz ki, mintha egy deathmetal banda neve lenne.

img_20150520_135629.jpg

A város másik nagy érdekessége, hogy kifejezetten olcsó. Ugyan az egyetemi diákszállások itt is kifejezetten drágák, de a városban számtalan olcsó opciót lehet találni erre is. Sajnos kikapcsolódásra nem volt időnk, így a helyi éjszakai életről nem tudok beszámolni, de áthaladtunk az iskola bárján, így az ottani árakról sikerült lőnöm egy képet.

img_20150520_140035.jpg

Az előadások és a túravezetés végére jól esett volna egy korsó finom Erdinger, de erre már nem volt időnk. Előttünk állt egy közel három órás út, amelynek a végén megérkezünk az utolsó előtti célállomásunkra, Nottinghambe. Talán a Nottingham Trent University tetszett a legjobban az összes intézmény közül, így már alig várom, hogy arról is írhassak pár sort :-)

Megtetszett Cardiff? Közel áll a szívedhez a zene? Esetleg pont a lényeget nem írtam le? Olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

 

 

komment

Túra az Egyesült Királyságban – Első nap – Chichester  

2015. október 12. 19:20 - Kovács Márton

 

Az első nap sosem könnyű, főleg ha az embernek kora reggeli gépre van jegye. Az enyém valamikor reggel 6 táján indult. Szokásos esti stressz, mit felejtettem el, vigyek-e borotvát, kell-e papucs, miért nem tanultam meg ennyi idősen inget hajtogatni, satöbbi. Aztán a rossz beidegződés miatt elalvás éjfél után, kelés hajnal 4 előtt, hogy időben a reptéren lehessek. Ó, az a csodás reptéri biztonsági szolgálat! Jegy megmutat, cipő le, zakó le, öv le, zsebeket ki. Táskából a laptopot kivenni, külön tenni, aztán persze visszatenni, hiszen csak egy kézipoggyász engedélyezett. Aztán bemutatni a jegyet még egyszer. És még egyszer..

Az úton már kellemes izgalom fogott el, így hamar elment az idő. Leszállás után rossz kisgyerekként kapcsoltam be a mobiltelefonom a földi vontatás közben. Ezzel kapcsolatban rögtön meglepetés ért: a szokásos hálózati üdvözlőüzenetek mellett már várt egy sms is, amiben Katrin (az észt kollegina) sietésre biztatott. Amint leszálltam a gépről és beálltam az útlevél ellenőrzéshez, újból éreztem a vibrációt az erőben, valamint a nadrágom zsebében is: „Hi Marton, please try to thrust the queue and be as fast as possible! There is a traffic jam on the M25 so we have to start ASAP! I am currently parking illegally in front of the main door of the airport!” Nyers magyar fordításban ez valahogy így hangzik: „Helló Márton, kérlek próbálj tolakodni és gyere amint tudsz! Dugó van az M25-ön, úgyhogy rögtön indulnunk kell! Épp illegálisan parkolok a reptér főbejárata előtt!”

Siettem ahogy tudtam. Egy szép új Vauxhall hátsó ülésére pattantam be, aminek még az ajtaját sem tudtam becsukni, máris csikorgó kerekekkel indult. A reptéri parkoló sietős elhagyása után egy picit csillapodott a hangulat, így már nyugodtan be tudtam mutatkozni az autóban ülő 4 kolleginának.

Nagyjából két és fél óra múltán megérkeztünk az ország legkisebb egyetemének otthont adó városába, Chichesterbe. Ugyan zsibbadó fenékkel kászálódtunk ki a kocsiból, de a látvány rögtön megragadott: az egyetem legtöbb épülete inkább tűnt többszáz éves apátságnak, mint oktatási intézménynek. A főépületbe érve rögtön egyértelművé vált az iskola egyik legnagyobb erénye: a tanárok és a diákok közvetlen kapcsolata. Szemmel látható volt, hogy mindenki ismer mindenkit, és ez egy roppant barátságos jelleget kölcsönzött az alig 5000 diákot számláló iskolának.

img_20150518_131437.jpg

Az intézmény első sorban alkotókat képez, a programok nagy része a filmművészet, színészet, zene, tánc, illetve a szépművészet köré csoportosul. Ugyan könyvelést és más üzleti szakokat is tanítanak, de ez az iskola egyszerűen nem erről szól. Folyamatosan hangsúlyozták, hogy mennyire fontosnak érzik, hogy a felvett diák igazán ide való legyen. Szeretik az önálló ötleteket, az igazi, különc művészeket, ahogyan azok is szeretnek ide járni.

img_20150518_122102.jpg 

A felszereltségben nem ismernek tréfát, a zenészeknek saját koncerttermek, a filmeseknek nyolc felszerelt vágószoba áll a rendelkezésére. Ezekben a szobákban a tanulók számítógépként vadonat új Mac Pro-kat használhatnak, amikből a legolcsóbb is bőven egymillió forint felett van. Persze rossz is lenne többet várni egy-egy vágási, avagy 3D renderelési feladatra a szükségesnél, így ez teljesen érthető :-) Az intézmény váróterületein úgyszintén Apple gépek dolgoztak, amiket bármelyik tanár vagy diák díjmentesen igénybe vehet.

A filmművészeti kar bemutatása után beültünk egy drámaórára, megnéztük a sport science épületét, pár tánctermet, végül pedig a szépművészeti épületben kötöttünk ki. Itt nem csak a tantermeket, a festő és szobrászműhelyeket néztük meg, hanem az iskola kiállítását is. Egy teljes épületet szenteltek ugyanis a diákok műveinek, amik között voltak festmények, szobrok, sziloplaszt-képek (nekem sem jutott volna eszembe, de tényleg, megtekinthető a galériában), illetve egy videosorozat arról, ahogy egy lány a legkülönbözőbb módokon kínozza magát: piros festéket folyat ki a szájából, beragasztja a száját, illetve hajevéssel öklendezteti magát. Ez utóbbi performanszt 6-8 falra rögzített lapostévé mutatta pár másodperces kisvideók formájában. Célja, hogy felhívja a figyelmet az elmaradott országokban uralkodó férfi elnyomásra, illetve a női szólásszabadság hiányára. Egy másik hölgy meztelenre vetkőzve hempergőzött fekete festékbe, majd egy fal mellett táncolva, a testével festette össze azt. Ezt már meg sem próbálták megmagyarázni. Mondtam, Chichester a kicsit különc művészek hazája J  A lehetőségek tárháza azonban végtelen, volt aki saját mini mozitermet készített filmes-rajzos munkája bemutatásához,  más bekötött, véres sérüléseket mutatott be szobrok formájában. Az egész tárlatvezetést a kar egyik vezető tanára, Steve McDade tartotta. Hihetetlen beleéléssel beszélt minden művész munkájáról, így a bemutató lenyűgöző, ugyanakkor rendkívül megterhelő volt. Érdemes az egész galériát megnézni, vannak még bőven érdekességek.

 img_20150518_150151.jpg

A művészeti kar után útnak indultunk Southampton felé, a nem egész egy órás úton végig a napi tapasztalatokról, legfőképp a lenyűgöző kiállításról beszélve. Gyorsan lecuccoltunk a hotelszobáinkban, aztán egy laza sétával eljutottunk a The Dancing Man Brevery -be, ahol a University of Southampton képviselői vártak minket. Bemutatkozással, finom vacsorával, egy-két sörrel és egy informatív beszélgetéssel zártuk az estét.

 

Többre vagy kíváncsi Chichesterrel kapcsolatban? Érdekelnek a művészeti képzések? Ebben az esetben olvasgasd a StudyGuide oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

komment

Gyakran Ismételt Kérdések

2015. szeptember 10. 11:38 - Kovács Márton

Miben tudtok segíteni?

A feladatunk és egyben a hivatásunk az, hogy megtaláljuk az elképzeléseidhez, bizonyítványodhoz, pénztárcádhoz legjobban illő iskolát és képzést. Ezen kívül segítünk a szükséges dokumentumok összegyűjtésében, leellenőrzésében és továbbításában is, és számos intézmény által elfogadott nyelvi teszteket rendezünk. Igyekszünk minden kérdésedet megválaszolni e-mailben, telefonon, vagy akár díjmentes személyes konzultáción. Rendezvényeinken nem csak minket, hanem akár jövőbeli diáktársaidat is megismerheted!

Dániában a fentieken túl egy speciális adatbázist is a rendelkezésedre bocsátunk, valamint kint élő kollégáink segítségét is kérheted telefonon, vagy akár személyesen is.

Mennyibe kerül ez nekem?

A mi szolgáltatásunk díja egy egyszeri, tizenötezer forintos kaució, amit az első teljesített féléved után visszaigényelhetsz. Ha az iskola költségeiről beszélünk, az már egészen más kérdés. Akár tandíjas, akár tandíjmentes felsőoktatást választasz, számolnod kell a tankönyvek, a kiutazás, a lakásért/kollégiumért kötelezően lerakandó 3 hó kaució, valamint a megélhetés általános költségeivel is. Ez az indulási összeg az esetek kilencven százalékában meghaladja az egymillió forintot, de ha nem fővárosban szeretnél tanulni, általában valamivel másfél millió forint alatt marad. Részletesebb információt a költségekről a www.studyguide.eu oldalon találsz.

Ebből az összegből ki tudod húzni az első 2-3-4 hónapot. Ha ügyes vagy, ennyi idő alatt találsz magadnak munkát, és így teljes mértékben önellátóvá válhatsz.

Miért jó ez nektek?

Sokszor gyanút kelt, hogy ha csak egy egyszeri kauciót kérünk el a diákoktól és a végén még azt is visszaadjuk, mi vajon miből élünk. Nem kell megijedni, nem vagyunk fényevők, a munkánkkal pedig pénzt is keresünk :-)
Mivel sok iskolával és sok diákkal tartjuk a kapcsolatot, Neked a megfelelő iskolát, az iskolának pedig a megfelelő diákot tudjuk megtalálni. A szolgáltatásunkat így az intézmények fizetik meg.

Melyik iskolákkal álltok kapcsolatban?

Az általunk képviselt iskolák listáját az alábbi oldalon találod: A StudyGuide által képviselt intézmények listája

 

Hány pont kell az érettségin?

A felsőoktatási pontszámítás magyar kuriózum, az általunk képviselt országok semelyike sem így határozza meg a felvételi követelményeit. A bachelor jelentkezések folyamán általában figyelembe veszik az utóbbi három tanéved eredményeit (az esetek nagy részében leginkább angolból és matematikából), a motivációs leveled, a nyelvtudásod, az Egyesült Királyságban pedig a referenciáid is. Ha ez mind megfelelt, a kiválasztott intézmény küld egy feltételes felvételi levelet, amiben közli az érettségi elvárásokat. Ilyen levelet általában csak akkor kapsz, ha jó esélyed van a kitűzött feltételeket elérni, tehát ettől nem kell megijedni. Dániában ez az elvárás annyit tesz, hogy legyen meg az érettségid.
Hogy akkor mégis milyen eredményekre van szükség? Változó. A sulik elvárása a gyenge közepestől a csillagos égig terjed. Mindenki számára találunk megfelelő megoldást.

Mesterképzéseknél mit vesznek figyelembe?

A nyelvvizsgát és a leckekönyved angol fordítását. Sokat számítanak az érdemjegyek, de a mesteren tanított tárgyakkal való egyezőség még többet.

Van olyan iskolátok, ami jobb, mint a Corvinus?

Ha a nemzetközi hírnevet, helyezéseket vesszük alapul, rengeteg. Erről (és a helyezések lényegtelenségéről) tovább olvashatsz a „A „Legjobb Egyetem” nyomában” című irományban.

komment

Minden kezdet nehéz,

2015. szeptember 10. 11:09 - Kovács Márton

így van ez a blogolással is. Az ember feje tele van információkkal, érdekességekkel, tudnivalókkal, mégsem tudja, hogyan is kezdhetné a történetet. Azt hiszem, legegyszerűbb lesz, ha röviden bemutatkozom. Kovács Márton vagyok, 24 éves. Szeretem a szép órákat, a különleges autókat, ételeket és italokat, enyhe kütyübuzériában szenvedek. Imádom a munkám: résztulajdonosként, valamint tanácsadóként tevékenykedem az ország egyik legnagyobb portfólióval rendelkező felsőoktatási ügynökségénél, a StudyGuide-nál. Az itt elért sikerekről, kudarcokról, tapasztalatokról fog szólni ez a blog. Na meg persze egy kicsit a kollégákról és rólam is.


Az egész történet nagyjából 4 éve kezdődött: két cimborám, Feri és Marci kevés információval, de annál nagyobb lelkesedéssel elindultak, hogy meghódítsák világot, és a dániai Aalborgban kezdjék meg a felsőoktatásukat a University College of Northern Denmark-on. A kezdet számukra is nehéz volt: mivel segítséget nem kaptak, a tanulás mellett mindent maguknak kellett kijárniuk. Heteken keresztül szenvedtek a hivatalos ügyek elintézésével, és biztosított szállásuk nem lévén, több mint egy hónapig éltek egy nagyjából 12 négyzetméteres mobile home-ban. Négyen. A közös fürdő és wc az udvaron, egy külön épületben állt, ami a Bahamákon akár mókás is lehet, de Dániában, 10 fok alatti hőmérsékletben, szinte folyamatos, erős szélben annyira azért nem jó vicc.

A lelkesedés végül minden akadályt legyőzött, Feri pár hónappal később mosolyogva, az iskola nagyköveteként tért haza és számolt be az élményeiről, tavaszi látogatása alkalmával pedig már arról mesélt, hogy az intézmény még több diákot szeretne Magyarországról, ő pedig vállalkozást alapítana erre. Rengeteg meló, hatalmas bizonytalanság, az első két évben garantáltan semmi fizetés. Természetesen muszáj volt belevágnom.

Az alapkoncepció egyszerű volt: Marci (akivel a vezetéknevünk is egyezik, ez is megér majd egy külön postot) felel az intézményi kapcsolatokért, Feri a marketingért, én pedig az értékesítésért. Ez a valóságban annyit tesz, hogy igyekszem folyamatosan tanulni a partnerintézményeinkről, időnként ellátogatok hozzájuk, rendszeresen előadásokat tartok magyarországi iskolákban, rendezvényeken, valamint díjmentes, személyes konzultációkat tartok az érdeklődő diákoknak. A dolog lényege, hogy minél többet tudjunk segíteni a külföldi felsőoktatásra készülőknek.

studyguideintezmenyek1.JPG

A kezdeti egy iskola után két évvel már hat, nem sokkal később pedig – egy nemzetközi megállapodás keretein belül – több mint ötven iskolával álltunk kapcsolatban, jelenleg nagyjából 5000 képzést promotálva. Természetesen nem ismerek minden képzést, ahogyan személyesen (még) nem is látogattam meg az összes partnerintézményt, így elsősorban azokról beszélek a diákoknak, amelyikekről személyes tapasztalatom is van. Ha más helyszínekhez ragaszkodtok, én is segítséget kérek egy kollégától, aki már járt a területen. Mindenben tehát nem tudok segíteni, de sok mindenben igen. Hogy megtudd, pontosan miben, olvasgasd a GYIK menüpontot!

Nemsokára egy izgalmasabb témával jelentkeztem, addig is olvasgasd a GYIK -et, a StudyGuide vagy a SCEDA oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

komment
süti beállítások módosítása