Külföldi Továbbtanulás

BLOG


Tavaly kezdtem, idén egy 10 fős csoportot koordinálok. Interjú Paulusz Balázzsal a UCN-ről

2018. október 10. 09:00 - Kovács Márton

Paulusz Balázs az aalborgi University College of Northern Denmark (UCN) hallgatója, aki egyben az iskola nagykövetévé, majd az iskola nagykövetségének elnökévé is vált. Mindössze egy év tanulást követően középfokon beszéli a dán nyelvet A mai napon vele készítünk interview-t, hogy a dániai életéről, választott szakjáról és előremeneteléről kérdezhessük.

 

  Ha jól emlékszem, 2017-ben kezdted meg a tanulmányaid a UCN- en. Miért pont Dániára esett a választásod?

Igen, tavaly szeptemberben kezdtem.

Őszintén szólva rettenetesen nehéz döntés volt. Gondolkodtam más északi országokban, Magyarországban de Németországban is. A szüleim egyik nap hazajöttek egy barátjuktól, akiktől  hallották milyen az oktatás itt Dániában. Nagyon győzködtek és úgy döntöttem adok neki egy esélyt. Felvettem a kapcsolatot a SCEDA-val, elmentem néhány előadásukra és a végén Dániába jelentkeztem. Emlékszem, hogy megkaptam a felvételi értesítőt a magyarországi egyetemről és a UCN-ről is. Nővérem, szüleim és a barátaim támogattak és ez nagyban hozzájárult, hogy végül most itt tanulok.

pauluszbalazs3.PNG

  Mit gondolsz az országról és a városról?

Az időjáráshoz még mindig nem sikerült hozzászoknom. :D Tapasztalataim alapján a dánok nagyon barátságosak, segítőkészek és szinte mindenki beszél angolul.

Aalborg egy gyönyörű város. Nagyon tetszik a dán építészeti stílus, és a sok street art, amit az épületek oldalán lehet látni.  A Duna mellett nőttem fel, és a fjord sokat segített abban, hogy „otthon” érezzem magam. Az éjszakai élet nagyon intenzív és rengeteg program van szerte a városban minden héten. A kedvencem a naplemente, felülmúlhatatlan látvány. A hegyek nagyon hiányoznak, szívesen elmennék kirándulni valahová, túrázni de sajnos a legmagasabb pont nem éri el a 200m-t.

  Hány magyar diákkal talákoztál Aalborgban? Milyen a viszonyod velük? 

Lehet hogy túlzásnak hangzik, de rengeteg itt a magyar. Főleg a két hetes Employability Camp során talákoztam velük, ami most volt augusztusban az egyetem szervezése által. Tavaly, amikor én jöttem ki, szerintem még kevesebben voltunk, mint idén.

Személy szerint annyira nem járok magyar közösségbe, szeretek embereket megismerni más országokból. Vannak magyar barátaim és összefutok velük hetente, de többet vagyok más nemzetiségű diákokkal. Ott tartok, hogy el kell gondolkodnom beszéd közben, hogy az adott szó hogy van magyarul. Néha kínos mikor a szüleimmel beszélek, és csak egy percig csönd van mert nem jut eszembe a szó magyar megfelelője.

Általában a Jomfru Ane Gade-re járunk kikapcsolódni, ami egy party-utca különféle bárokkal. Persze egy közösen készített ebéd vagy vacsora is teljesen jó lehetőség egy kis összejövetelre.

  A szakod elég egyedi, hiszen az Energy Technology AP képzésre nyertél felvételt. Hogyan született meg a döntés, hogy pont ezzel szeretnél foglalkozni a jövődben, és mi a véleményed szakról?

Otthon energetikai mérnöknek tanultam volna, és itt ez a szak állt a legközelebb hozzá. Olvasva a képzés leírását megtetszett és ezért jelentkeztem erre. Érdekesnek találom az épületenergetikát, az automatizálást, a megújuló energiaforrásokat és azok hasznosítását az élet különböző területein. Nagyon szeretem ezt a szakot, úgy érzem jól választottam. Minden tanárunknak van tapasztalata ezen a téren, és a saját munkájukból hoznak példákat vagy esetleges problémákat, amiket átbeszélünk.

  Nem volt nehéz átállnod a magyar, teoretikusabb oktatás után a Dániában tapasztalható gyakorlatira?

Mindig is jobban tetszett, ha valamit gyakorlati úton tanulok meg, de őszintén szólva kicsit hiányzik a teoretikus tanítás is. Már az első projekteknél előjött a gyakorlati oktatás előnye. Ami nagyon tetszik, az a csoportmunka és a projektek. Nincsen sok vizsgám, egy projektünk van, ami magába foglal minden tantárgyat, ami abban a szemeszterben volt. Legtöbb esetben egy valós problémára kell megoldást találnunk, találkoznunk az érdekelt felekkel (Lakók, gyár alkalmazottak/vezetők…stb.) és egy prezentációt tartani a végső eredményekkel.

  Mik a jövőbeli terveid az AP képzés elvégzése után? 

A terveim a jövőre nézve... Tavaly sajnos megszűnt a top-up programom angol nyelven. Szerencsére a dánt tanulom már egy éve és összesen egy vizsgám hiányzik ahhoz, hogy a tanulmányaimat dánul folytassam tovább.

A következő szemeszterben kell 10hetes gyakorlatot teljesítenem. Remélem itt találok egy céget, de Magyarországra is szívesen visszamennék. A Bachelor-t mindenképpen itt szeretném befejezni a top-up programmal. Utána pedig attól függ, hogy esetleg találok-e egy munkát vagy elmegyek-e mesterképzésre.

 Csupán egyetlen évet végeztél el az iskolából, de máris a nagykövetévé váltál. Hogyan történt ez?

Igazából a csapatnak már egy éve tagja vagyok, de az elnök csak áprilisi óta. Az ok amiért jelentkeztem egy éve talán az egyedüllét volt. Úgy jöttem ki, hogy nem ismertem senkit. Szerencsére jól teljesítettem az interjúk alkalmával és így bevettek a csapatba. Nagyon sokat segítettek mindenben, és ők lettek a második családom.

pauluszbalazs4.PNG

  Mik a jelenlegi felelősségeid ebben a munkakörben?

Jelenleg 10 ember munkájáért vagyok felelős. Programokat szervezünk a diákoknak (Film esték, különböző partik, előadások különböző témákról), de minden más kérdésben is a rendelkezésükre állunk. A nyár alatt nagyon sok diák talált rám a facebookon keresztül és kérdezősködtek az egyetemmel, a várossal, az oktatással, a munkalehetőségekkel kapcsolatban. Különböző rendezvényeken képviselem az egyetemet, előadásokat tartok külföldi diákoknak.

Nagyon sok munkám van benne, de rengeteget is kapok vissza.

  Mi az, amit javasolni tudnál a most külföldi felsőoktatást fontolgatóknak?

Az én példámból kiindulva: Ne félj nekivágni!

Ha van támogatás a hátad mögött semmi rossz nem történhet veled. Nagyon gyorsan lehet barátokra szert tenni, mert nem csak te jössz ki egy idegen országba egyedül tanulni. Könnyebb ismerkedni olyan környezetben, ahol mindenki ugyanazt a cipőt hordja.

Az oktatás nagyszerű, nem fog csalódást okozni. Az angol nyelvtudásod az egekbe szökik, nagyon sok új emberrel találkozol rengeteg más országból. Sosem tudhatod mikor lesz szükséged egy barátra Brazíliában például. ;-)

Nehéz döntés, nem tagadom, az első hónapokban sokat rágódtam, hogy jól döntöttem-e. De most már nem döntenék máshogyan.

Remélem tudtam segíteni ezzel a kis interjúval azoknak akik fontolgatják, hogy külföldön tanuljanak tovább, és köszönöm a lehetőséget a SCEDA-nak is.

 

komment

Minden kezdet nehéz,

2015. szeptember 10. 11:09 - Kovács Márton

így van ez a blogolással is. Az ember feje tele van információkkal, érdekességekkel, tudnivalókkal, mégsem tudja, hogyan is kezdhetné a történetet. Azt hiszem, legegyszerűbb lesz, ha röviden bemutatkozom. Kovács Márton vagyok, 24 éves. Szeretem a szép órákat, a különleges autókat, ételeket és italokat, enyhe kütyübuzériában szenvedek. Imádom a munkám: résztulajdonosként, valamint tanácsadóként tevékenykedem az ország egyik legnagyobb portfólióval rendelkező felsőoktatási ügynökségénél, a StudyGuide-nál. Az itt elért sikerekről, kudarcokról, tapasztalatokról fog szólni ez a blog. Na meg persze egy kicsit a kollégákról és rólam is.


Az egész történet nagyjából 4 éve kezdődött: két cimborám, Feri és Marci kevés információval, de annál nagyobb lelkesedéssel elindultak, hogy meghódítsák világot, és a dániai Aalborgban kezdjék meg a felsőoktatásukat a University College of Northern Denmark-on. A kezdet számukra is nehéz volt: mivel segítséget nem kaptak, a tanulás mellett mindent maguknak kellett kijárniuk. Heteken keresztül szenvedtek a hivatalos ügyek elintézésével, és biztosított szállásuk nem lévén, több mint egy hónapig éltek egy nagyjából 12 négyzetméteres mobile home-ban. Négyen. A közös fürdő és wc az udvaron, egy külön épületben állt, ami a Bahamákon akár mókás is lehet, de Dániában, 10 fok alatti hőmérsékletben, szinte folyamatos, erős szélben annyira azért nem jó vicc.

A lelkesedés végül minden akadályt legyőzött, Feri pár hónappal később mosolyogva, az iskola nagyköveteként tért haza és számolt be az élményeiről, tavaszi látogatása alkalmával pedig már arról mesélt, hogy az intézmény még több diákot szeretne Magyarországról, ő pedig vállalkozást alapítana erre. Rengeteg meló, hatalmas bizonytalanság, az első két évben garantáltan semmi fizetés. Természetesen muszáj volt belevágnom.

Az alapkoncepció egyszerű volt: Marci (akivel a vezetéknevünk is egyezik, ez is megér majd egy külön postot) felel az intézményi kapcsolatokért, Feri a marketingért, én pedig az értékesítésért. Ez a valóságban annyit tesz, hogy igyekszem folyamatosan tanulni a partnerintézményeinkről, időnként ellátogatok hozzájuk, rendszeresen előadásokat tartok magyarországi iskolákban, rendezvényeken, valamint díjmentes, személyes konzultációkat tartok az érdeklődő diákoknak. A dolog lényege, hogy minél többet tudjunk segíteni a külföldi felsőoktatásra készülőknek.

studyguideintezmenyek1.JPG

A kezdeti egy iskola után két évvel már hat, nem sokkal később pedig – egy nemzetközi megállapodás keretein belül – több mint ötven iskolával álltunk kapcsolatban, jelenleg nagyjából 5000 képzést promotálva. Természetesen nem ismerek minden képzést, ahogyan személyesen (még) nem is látogattam meg az összes partnerintézményt, így elsősorban azokról beszélek a diákoknak, amelyikekről személyes tapasztalatom is van. Ha más helyszínekhez ragaszkodtok, én is segítséget kérek egy kollégától, aki már járt a területen. Mindenben tehát nem tudok segíteni, de sok mindenben igen. Hogy megtudd, pontosan miben, olvasgasd a GYIK menüpontot!

Nemsokára egy izgalmasabb témával jelentkeztem, addig is olvasgasd a GYIK -et, a StudyGuide vagy a SCEDA oldalát, írj e-mailt az info@studyguide.eu címre, avagy egyeztess velem időpontot személyes konzultációra a +36-30-510-98-04 számon!

Üdv,

Kovács Márton

komment
süti beállítások módosítása